Darky TeaBlogja
"..A tea főzete a legédesebb harmat a mennyországból.."

Biztosan mindenki látta már ezeket a teaválogatásokat, az áruházak polcain. Általában egy-egy márka teáit gyűjtik össze egy nagyobb dobozba, akciós áron. Főleg ilyenkor az ünnepi időszakban találkozni velük. Én most összegyűjtöttem párat azokból amiket lehet kapni ebben az évben, ezekből a nagy dobozokból.

 


 

Elsőként a TEEKANNE cég termékeit mutatnám be.

 

Ezek 4 fajta tea "kollekciót forgalmaznak. Ezek közül 2 kimondottan téli teás csomag van a repertoárban, ezek nem térnek el beltarttalomban egymástól, csak a csomagolásuk más.

 

 

Mindkét csomag tartalmaz 6 fajta teát, mindegyik fajtából 5-5 darabot, azaz 30 filternyi teát. Ebben a téli csomagban van ír krém ízű tea, epres gyümölcstea, narancsos gyümölcstea, két kimondottan téli tea (egy fűszeres-rumos a magic moments és egy fűszeres mézeskalács ízű, a winter time) illetve egy örök kedvenc, az Earl Grey.

 

Létezik ebből a kollekcióból egy gyümölcsös változat is, ami ugyanilyen felállásban (6x5 filter) tarlalmaz teákat, csak ebben az esetben, a Teekanne gyümölcs teáit.

 

Mint a képen is látjuk, ebben a dobozban 6 féle gyümölcs tea van, egy szilva-fahéjas, egy rumos-almás-narancsos-fűszeres (a Magic Moments) egy narancsos, egy epres, egy cseresznyés, illetve egy epres-cseresznyés.

 

Mivel gyümölcsteák, koffeint nem tartalmaznak, bárki bármikor fogyaszhatja őket. Idősek, magas vérnyomásban szenvedők, kismamák és gyerekek is.

 

És akkor elérkeztünk az utolsó kollekcióhoz, ami fekete tea kollekció névre hallgat.

 

Ilyet énis kaptam nemrég, mivel nagyon szeretem a fekete teákat. A csomagban 6 különböző minőségi fekete tea található meg, öt Ír krém, öt rumos fekete tea (nagyon finom) a Royal Rum, öt Earl Grey, öt Asssam, öt English Breakfast illetve öt Gold (ceyloni fekete tea) filtere.

 

Ezek a kollekciók boltja válogatja mennyibe kerülnek 600-tól az 1200 Ft-ig terjed az áruk, de nagyon praktikus ajándék teakedvelőknek, irodába kollegáknak, vagy mikulás illetve karácsonyi ajándéknak barátoknak, vagy bárkinek aki szereti a teákat. :)

 


 

Másodikként a Gárdonyi Teaház ünnepi csomagjai kerülnek terítékre.

 

Elsőként a QUARTETT névre hallgató teaválogatás.

 

 

Ez egy nagyon finom kis válogatás, tavaly én is adtam ajándékba egy dobozzal és meg is kínáltak belőle, így konstantálhatom hogy nagyon finom. 4 fajta minőségi teát tartalmaz a dobozka, rooibos teát (Caramellimo), zöld teát (Orient), fekete teát (Exotic) és gyümölcsteát (Cherry-rum).

 

Az ára 1200 és 2000 Ft körül van, legkönnyebben a gyártótól juthatunk hozzá a www.teahaz-ajandek.hu honlapon lehet rendelni tőlük, de találkoztam vele már TESCO-ban illetve ROSSMANN drogériában is.

 

A gyártó másik ünnepi csomagja a Teadélután nevű csomag, ami szintén nagyon jó ajándék lehet.

 

 

A doboz tartalmaz: 5 db különböző ízesítésű gyümölcsteát aromazáró borítékban, 100g darabos gyümölcsteát cherry- rum ízesítéssel illetve 3 db kandiscukor pálcát (barna).

 

Ára 1300 Ft-tól 2500 Ft-ig terjed. Szintén az előbb említett honlapról is rendelhető.

 


 

 

Hírek

  • Darkyteablog a twitteren!
    2012-04-04 11:03:26

    Rövid teaelemzések, új teák, hangulatképek, teabemutatók. https://twitter.com/#darkyteablog

  • Hosszú kihagyás után, újra friss!
    2012-04-04 11:01:43

    Végre rendeződött a gépemet illető káosz, így frissítettem a teáimat. :) Folyamatosan fogom feltölteni az elemzéseket, mert sok megvan írva, csak nem tudtam feltenni. Az oldalt is átalakítom picit, több lesz az írás, és a kép, többfajta modult tervezek még, szóval lesznek dolgok. Addig is 4 új teát hoztam és folyamatban a kért elemzések is.

Szavazás

Mivel ízesíted a teádat?
Édesítőszerrel.
Édesítőszerrel és citrommal.
Cukorral és mézzel.
Citrommal.
Citrommal cukorral és mézzel.
Citrommal és cukorral.
Cukorral.
Semmivel. Ízesítés nélkül iszom.
Citrommal és mézzel.
Mézzel.
Kandiscukorral.
Fűszerekkel.
Tejjel.
Tejjel-cukorral.
Minden fajta teát másképpen iszok.
Amihez épp kedvem van.
Asztali nézet