Darky TeaBlogja
"..A tea főzete a legédesebb harmat a mennyországból.."

Szavazás eredményei - Iszol nyáron teát?


Nos azt hiszem elmondhatjuk, hogy már nem csak őszi-téli teafogyasztók vagyunk. Kis szavazásom eredményei ugyanis a következőket hozták: A közvélemény kutatásra 25 adták le a voksukat, amit mindenkinek köszönök. 20 szavazó azt mondta, ő nyáron is rengeteg teát iszik, 5-en pedig azt hogy igen, isznak nyáron teát, de nem annyit mint télen-ősszel.

Végeredményeképpen azt hiszem megdöntöttem azt az elképzelést, mi szerint mi csak idényteások vagyunk. Persze ha ehhez hozzá vesszük azt is, hogy az oldalamra ellátogatók zöme nagy tea kedvelő, így nagy valószínűséggel az ő véleményüket olvashatjuk most le ebből a tesztből, ám már ez is nagyon pozitív számomra, hogy legalább ők, így állnak hozzá a teafogyasztáshoz.


A magyar társadalom többsége továbbra is az őszi-téli időszakban kívánja jobban a teát, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint saját családom, akik egész nyáron 2 doboz (25 filter/doboz) teát fogyasztottak el, most meg két-hét alatt egy száz darabos dobozzal megittak.

 

A hidegben mindenkinek jól esik a meleg ital, a tea pedig finom és egészséges megfelelője ennek. Ráadásul vannak ételek, és pillanatok, amikor kihagyhatatlan.

Kicsit kérdezősködtem, ki mihez issza a teát úgy, hogy nem tudja elképzelni anélkül, és erre jutottam: Van aki bundás kenyérhez iszik általában forró fekete teát, téli estéken. Van, aki angolosan, vaníliás süteményhez kínálja a teát, és tea nélkül már a sütemény sem ízlik annyira. Van, aki reggelihez, omletthez iszik forró teát, egyfajta helyettesítőjeként a kávénak. Van, aki muffinhoz, van, aki nehéz éltelek után zöld teát iszik mindig, és van, aki a lekváros kenyeret nem tudná megenni egy bögre illatos tea nélkül.

Sokfélék vagyunk, a teát is sokféleképpen isszuk. Viszont ami összeköt bennünket, a tea szeretete.

Mindenkinek jó teázást kívánok ősszel-télen is!
***

 

Hírek

  • Darkyteablog a twitteren!
    2012-04-04 11:03:26

    Rövid teaelemzések, új teák, hangulatképek, teabemutatók. https://twitter.com/#darkyteablog

  • Hosszú kihagyás után, újra friss!
    2012-04-04 11:01:43

    Végre rendeződött a gépemet illető káosz, így frissítettem a teáimat. :) Folyamatosan fogom feltölteni az elemzéseket, mert sok megvan írva, csak nem tudtam feltenni. Az oldalt is átalakítom picit, több lesz az írás, és a kép, többfajta modult tervezek még, szóval lesznek dolgok. Addig is 4 új teát hoztam és folyamatban a kért elemzések is.

Szavazás

Mivel ízesíted a teádat?
Édesítőszerrel.
Édesítőszerrel és citrommal.
Cukorral és mézzel.
Citrommal.
Citrommal cukorral és mézzel.
Citrommal és cukorral.
Cukorral.
Semmivel. Ízesítés nélkül iszom.
Citrommal és mézzel.
Mézzel.
Kandiscukorral.
Fűszerekkel.
Tejjel.
Tejjel-cukorral.
Minden fajta teát másképpen iszok.
Amihez épp kedvem van.
Asztali nézet