Darky TeaBlogja
"..A tea főzete a legédesebb harmat a mennyországból.."

Kis házi közvélemény kutatásom ezennel lezártam. 2 hónapig lehetett szavazni, és pici oldalam pici látogatói arról adhatták le voksukat, "Milyen teát isznak a leggyakrabban".

 

Kíváncsi voltam ugyanis, milyen teát fogyaszt a magyar otthon, munkahelyen, azaz a legtöbbet.

 

Összesen 20-an szavaztak, amit köszönök. Sok mindent nem tudok kiszűrni egy ilyen kevés részvételű szavazásból, de azért már ez is jelent valamit, úgyhogy annak aki szavazott, köszönöm. :)

 


   

Az eredmények:

 

A szavazást a fekete tea nyerte 35%-al. Azaz 7 db szavazatot kapott, ami a legtöbb a listán. Azt hiszem erre a győztesre számítottam. Ezis mutatja hogy a magyar teázók zöme még mindig a jó öreg élénkítő fekete teát részesíti előnyben, vagy legalábbis a sok teázása közül azt issza a leggyakrabban. Ha magamra gondolok, ez igaz is. hiszen én is azt iszom a leggyakrabban. :)

 

A második helyezett a Gyümölcs tea 25 %-al, és 5 db szavazattal. Ezen kicsit meglepődtem, hiszen valamiért azt hittem hogy a zöld tea lesz még ott az élmezőnyben. Ám végülis a gyümölcs teák népszerége az utóbbi időben csak nőtt, ráadásul azt mindenki, minden időben fogyaszthatja, így logikus a választás.

 

A harmadik, még dobogós helyet a Rooibos tea kapta, 15%-al és 3 db szavazattal, ami furcsa, hiszen évekkel ezelőtt még ismeretlen volt kis hazánkban ez a nemtea teafajta. Mostanában azonban nagyon kedvelt, hiszen jótékony hatású, nem tartalmaz koffeint, és nagyon sok ízben kapható.

 

Negyedik a Gyógytea lett, 10%-al, azaz 2 db szavazattal. Borongós, megfázázos időben ami most van, nem is csoda hogy sokan egyre gyakrabban isznak gyógyteákat. Mostanában az emberek szerencsére kezdik felfedezni újra őket, és enyhébb tünetekre gyógyszer helyett is alkalmazzák ezeket a forrázatokat.

 

Az ötödik helyen pedig holtversenyben áll a három utolsó versenyző, a Zöld tea, a Sárga tea, illetve a Fehér tea. 5-5 %-ot kaptak, azaz 1-1 szavazatot. A fehér és sárga tea helyezésén nem lepődtem meg, hiszen ezek mondhatni újdonságok, az átlag magyar teafogyasztó nem ismeri őket, vagy ritkán fogyasztja ezeket a különlegességeket. Zöld teát viszont szerintem többet fogyasztunk azért, főleg az egészséges életmód hívei, dehát ez egy ilyen pici szavazásból nem derülhet ki. Így aztán a zöld tea is visszaszorult az 5. helyre.

 


 

Ez lenne tehát az én kis házi felmérésem eredménye. A szavazást lezártam, újabb voksolási lehetőség viszont van, az új szavazásban, a főoldalon. Aki errefele jár, nyugodtan nyomjon rá és tegye le voksát valamelyik válasz mellett. :)

 

Hírek

  • Darkyteablog a twitteren!
    2012-04-04 11:03:26

    Rövid teaelemzések, új teák, hangulatképek, teabemutatók. https://twitter.com/#darkyteablog

  • Hosszú kihagyás után, újra friss!
    2012-04-04 11:01:43

    Végre rendeződött a gépemet illető káosz, így frissítettem a teáimat. :) Folyamatosan fogom feltölteni az elemzéseket, mert sok megvan írva, csak nem tudtam feltenni. Az oldalt is átalakítom picit, több lesz az írás, és a kép, többfajta modult tervezek még, szóval lesznek dolgok. Addig is 4 új teát hoztam és folyamatban a kért elemzések is.

Szavazás

Mivel ízesíted a teádat?
Édesítőszerrel.
Édesítőszerrel és citrommal.
Cukorral és mézzel.
Citrommal.
Citrommal cukorral és mézzel.
Citrommal és cukorral.
Cukorral.
Semmivel. Ízesítés nélkül iszom.
Citrommal és mézzel.
Mézzel.
Kandiscukorral.
Fűszerekkel.
Tejjel.
Tejjel-cukorral.
Minden fajta teát másképpen iszok.
Amihez épp kedvem van.
Asztali nézet